Bizonyára vannak páran, akik több kapitális süllőt fogtak nálam, ez az írás nem is nekik szól, hanem azoknak, akiknek még egyáltalán nem vagy már volt a horgon, de valahogy mindig a nagy ment el.
Azt a legelején szeretném leszögezni, hogy tapasztalatom kizárólag a Dunán szereztem, bár a süllő anatómiája mindenütt ugyan olyan, szokásaik eltérnek. Remélem, hogy azok, akik megbecsülik a kapitális halakat, vissza is engedik, azok találnak itt hasznos információkat vagy ezen írás alapján javaslataim továbbgondolva, átültetve a helyi viszonyokba eredményesebbek lesznek a nagy süllők horgászatában. Ez az írás nem a halak megkereséséről, vagy bevontatási technikákról fog szólni (azt már korábban megírtam a Kormorán és a Gnú-effektus c. anyagban), hanem a már felderített jó süllős pályák nagy halainak megakasztásáról, és sikeres kivételéről.
Nem véletlen nőtt akkorára
Hozzáértők szerint, kiváló körülmények között, például a Tisza-tavon egy hat éves süllő eléri a hat kilogrammos tömeget, de normál körülmények között úgy nyolc év alatt felszedi ezt magára, ebből nem nehéz kiszámolni, hogy tizenéves halak horgászatáról szól ez az írás. Nagy felelősség.
Szeretek egyedül horgászni, meg van az oka, a komolyabb süllőket mindig akkor akasztom, ha egymagam vagyok. Nyolc, tíz, vagy még idősebb halak már nagy valószínűséggel találkoztak horgásszal, én magam is három halat már többször visszafogtam. Ha ezek közelében begurul egy kő a vízbe, odaütődik valami a csónaknak, vagy egyszerűen csak ledobjuk a súlyt, jó eséllyel lapítani fognak egy darabig, addig biztos, míg jelenlétünket érzik. Emlékszem, hogy Orbán Józsi barátom, akivel rengeteg szép süllőt szájon vágtunk a Dunán, még a csalis dobozok patentos fülét is faragta, hogy ne csattanjon éjjel doboznyitás közben. Lámpát sem használok, bár azt nem a süllők, hanem potyázó, távcsőszemű kocapecások miatt. Persze van úgy, hogy semmi sem érdekli a halakat, ilyenkor szó szerint zabálnak, semmivel sem lehet elriasztani őket. De ilyen ritkán fordul csak elő, az esetek túlnyomó többségében sírni csendben kell megközelíteni a területet. Korábban a kőgátakon egy kézzel mindig támaszkodva jártam, a csónakban pedig mindent előre előkészítve érkezem a pályára úgy, hogy a súlyt csak épp tíz centit kell továbbengedni, hogy talajt fogjon. Az egyik dolog, amitől kiráz a hideg, az a csónak hibogtatása…
Láttam egy német videót, amin egy hatalmas pergetett csukát eresztettek vissza. A csuka megállt a feszített tükrű tó felszínén a horgásztól nagyjából hat méterre, úgy, hogy kilátszott a háta. Egy darabig ott állt, nem mozdult, nem úszott el. Kis várakozást követően a horgász belenyúlt a vízbe, s apró hullámokat keltett, mikor az első hullám elérte a csuka testét, úgy iramodott el, mint akit puskából lőttek ki. Ne higgyük, hogy ezt a videó felvétel, vagy a mi kedvünkért, tette. A halak nem buták, tanulnak, ha kiszimatolnak minket, vesztettünk. Nincs duma, zörgés, mocorgás, fegyelmezetten viselkedjünk mindvégig.
Kemény bot, fonott zsinór
”A” akció, Heavy, Medium Heavy. Ezek a tulajdonságok, amik jellemzik az általam használt botokat, ha jigfejjel horgászom. Legalább 30 grammos, és hasonló akciójú botot használok wobblerezéshez, gumizáshoz dobósúlyuk rendre 50-100 gramm körül alakul. Egyszerűen a puhább botokról rendre lefordultak a jobb halak, de még így is rengeteg búcsúzik. Egyszerű oka van: hatalmas száj. Egy 10 kilós süllőnek gyakorlatilag minden felkínálható méretű műcsali elveszik a szájában. Általában úgy is ragadja meg, hogy egyből az egészet bekapja. Mikor bevágunk, és a horog nem akadt meg belül a torkán vagy a szájpadláson azonnal, akkor búcsút inthetünk a halnak. A következő történik ilyenkor, a zsinórral a csalit egészen a satuként összezárt fogakig elrántjuk, egy darabig így fárasztjuk a halat, majd mikor az első fejrázáshoz készül a hal, és hatalmasra tátja száját, egyszerűen kirepül belőle a csali, úgy hogy gyakorlatilag a horog semmihez sem ért hozzá. Ezen a szájon kellene átrántani a jigfejet, hogy a horog akadjon, az amúgy is csontos állkapocsba. A fonott zsinórnak is szerepe van ebben, ugyanis nem nyúlik, ellenben a monofillal. Télen, ha fagy, még mindig tudunk NanoFil-t használni monó helyett, az megközelítőleg annyi vizet hord fel, mint a nylon.
Fárasztás
Különösebben nem tér el a kisebb halakétől, higgadságot, jól beállított, de kemény féket igényel. Kapkodni nem szükséges, feleslegesen erőltetni sem, ha nem akadós a pálya, mindig hagyom, hogy kidolgozza magát a mélyben, ha érzem, hogy enged, akkor pumpálom csak a csónakhoz, így nem veri szét a felszínt, mikor a lábamhoz ér.
Vedd ki kézzel
A szák széttörheti az úszósugarakat, cafatokra vághatja farokuszonyát, és ha kilóg a horog a szájából, az hét szentség, hogy beleakad a hálóba. Ekkora halnak nem érni át a tarkóját, ezért egy kézzel rá kell markolni a kopoltyúfedélre úgy, hogy a szilványát ne fogjuk hozzá, mert ha megsérül, elpusztul, egyébként nem fog. Sokan takaróznak azzal, hogy annyira kifárasztották stb, hogy úgyis elpusztult volna, inkább hazavitte. Nem igaz. Eddig egy halam sem dobta fel a víz, sőt, egészségesen többet is visszafogtam. Hallottam már tudományos magyarázatot is erre halbiológiai szakot végzettektől, nem kell elhinni, a gyakorlat merőben mást mutat. Ez az, amit az előadásokon sosem fognak megtapasztalni. Tehát egy kézzel a kopoltyúfedelet markjuk, úgy hogy négy ujjunkkal belülről ráfogunk, a hüvelykkel pedig kívülről összeszorítjuk, Nagyon biztonságos fogás, de még mindig ne emeljük ki a vízből. Tegyük le a botot, már nem fog elmenni, s másik kezünkkel a faroktövet ragadjuk meg, így eloszlik a súly, nem kap akkora terhelést sem a gerinc, sem a kopoltyúfedél, ha még rázna egyet a fején. Bármilyen nyugodt, fáradt is a hal, szinte biztos vergődni fog, ha letesszük, s összeveri a fejét. Ha nincs nálunk más és mindenképp le kell fektessük, akkor helyezzünk egy rongyot vagy bármi textilt a feje alá, az tompítja majd az ütődéseket, de addig is egyik kézzel a fejét tartsuk meg. Nálam mindig van a hajóban egy nagy mérlegelő, merevítős pontyzsák, ezt, ha jó hal van a horgon, akkor előkészítem egyik kezemmel, s ebbe veszem be a halat.
Engedd el!
De ne azonnal, várd meg, hogy erőre kapjon, s magától ússzon el, különben ha felfordul, nem biztos, hogy vissza fog tudni állni. Van, hogy öt percet is tartani kell a halat, közben mozgatni, hogy víz áramoljon át a kopoltyúján, de e nélkül nagy az esélye, hogy nem éli túl a találkozást. Annyi variációt hallottam már arra, hogy minek engedjék vissza a halat. Legtöbbször a horgászok azzal nyugtatják magukat vagy mások előtt tisztázzák tettüket, hogy úgyis megfogja a halász vagy elviszi más. Mindig úgy gondoltam, hogy ha egy hal túlél ezekben a vizekben 8-12 évet, annak megvan az oka. Rafinált, óvatos, nem olyan helyen jár, ahol hálóznak, horgásznak stb. Pár éve beszélgettem erről az egyeik megyei halászati felügyelővel, s gondolataim alátámasztotta több érdekes történettel is. Elmesélte, hogy volt egy barátja, akinek halastavát folyton vámolták mindenféle” jogokkal” rendelkező egyének. A tulaj megunta, s nekiállt a hallopók módszere ellen betanítani halait. Rendszeresen vízre tett egy csónakot, amiből elektromos halászgéppel megcsípte a halakat. Épp csak annyira, hogy fel ne hozza, de kellemetlen legyen nekik, s tartsanak a csónaktól. Rövid időn belül a halak megtanulták, hogy ha csónak volt a tavon, akkor tisztességes távolságban maradtak, így villannyal dolgozó rapsicok is hoppon maradtak.
A másik esetet is érdemesnek tartom megosztani. Van egy dunai kőgát, ami jól tartotta a halakat, horgászok, halászok egyaránt népszerű célpontjaként „üzemelt”. Egy alacsonyabb vízállást követően szárazra került egy világháborús bomba, amit a megtalálója annak rendje és módja szerint bejelentett, de a helyszínre érkező tűzszerészek, és rendőrök előtt egy mit sem sejtő horgász fogta, és bevágta a kőgát kútjába, ahol azonnal fel is robbant. A felügyelő halász ismerőse soha nem látott hal mennyiségről számolt be, amit felhozott a robbanás. Horgászok, halászok egyaránt csodálkoztak, hogy a rendszeresen szűrt terület mennyi halat tartott, amik a horgot, és hálót is rendszeresen elkerülték.
S végül, zárszóként alátámasztva az elhangzottakat, elmondása szerint több olyan vízről tud, amit mikor először halásztak rengeteg halat fogtak rajta hálóval, de idővel kiismerték a halak a halászeszközt, s nem úsztak bele, neki. Pedig mikor állományfelérés volt ezeken a holtágakon, tavakon, mindig beigazolódott, hogy nem vették ki az összes halat, továbbra is nagy mennyiségű hallal rendelkeztek, de már kitanulták a veszélyt, elkerülték azokat.
Engedd el a kapitális halakat és amire nincs szükséged, mert nem fogja ki a halász, s le fog ívni, még több halunk lesz 2-3 év múlva.
Kapcsolódó írások:
- Vass Csaba:
Születésnapi süllő - Vass Csaba:
Ha nem eszi a nagyot, adj neki kicsit - Vass Csaba:
Keresd a süllőt a Dunán - a „kormorán-effektus” - Vass Csaba:
Keresd a süllőt a Dunán - a „gnú-effektus”
