Joca Lake: Nyár

2014.06.03. forrás: Kisgyerek a vízparton

Vajdaság, Szerbia, csukák földje. Négy éjszaka, két évszak. Túrabeszámoló képekkel nem csak horgászoknak – első rész!

hirdetés

Társaságunk hosszú ideje minden évben összehoz egy hosszabb horgásztúrát. Elsődleges célunk ilyenkor a kikapcsolódás, a munkától való elszakadás. Persze a horgászatot sem hanyagoljuk, de a mai okostelefonok világában nincs is jobb érzés annál, amikor nap végén még bőven harminc százalék felett van az akksi töltöttsége az átirányításoknak és az adatkapcsolatok letiltásának köszönhetően. És akkor lássuk mi is történik, amikor a városi népek (abból viszont a jóféle) kijut az utolsó betoncsíkon is túlra: Idei túránk célpontja Joca tava (Jezero Joca).

Háromfős csapatunk idén kiegészült Dávid Zolival, aki amellett, hogy ismeri a helyet, bírja is az ottani nyelvet. Ez már a túra szervezésekor is nagy előny volt, mondhatni kulcskompetencia, ugyanis Joca, a tótulaj e-mailre nem válaszol, a telefont ritkán veszi csak fel, viszont legalább nem beszél máshogy, csak szerbül. Zoliról persze az is kiderült, hogy tapasztalt tiszai pergető, horgászvezető, és műcsali gyártó (MZ Lures), és nem mellesleg egy rendkívül kiegyensúlyozott horgásztárs.

A karaván Pécsről – Zoliért kitérve – jó hat óra alatt tette meg az utat a tóig. Ebből az utolsó négy kilóméter egy óra volt. A kánikula ellenére az előző hetek esőzései meghagyták nyomaikat a tóhoz vezető nyári úton.

Mi meg ugye a legalkalmasabb vasakkal jöttünk: egy turnébusz és egy városi szedán rajta egy kajak. Képek!

A szedán itt még simán fene-se-érti-hogy, de átment, a problémát egy másik dagonya jelentette, de végül egyszerűen csak kikerültem.

De végül kiértünk, és mielőtt sátrat vertünk volna, kinyitottunk ezt-azt:

A tavon napi két-három órát van csak áram, ezért az akksikat csak a faluban lehet tölteni, mondanom sem kell, hogy a ki- és bedagonyázás értékes horgászidőt vett volna el. A csirkehúsokat is buktuk, mert pác nélkül csak a kutyáknak mertük odaadni. A helyi körülményekről még annyit, hogy a tavon biológiai lebontású WC működik…a bokrok mögött, némi combmunkával kiegészítve.

Bár a májusi kánikula harminc fok fölé is emelte a napon a hőmérsékletet, és a helyiek elmondása szerint jó ideje nem eszik a csuka, lassan itt a délutáni pergetés ideje. Két csónakot kaptunk meg persze a kajak is ott volt. Az egyik csónakhoz kaptunk elektromotort és hoztunk egy valagra való akkumulátort, a másik csónakhoz pedig B&i-tól kaptunk kölcsön egy Yamahát, ami nélkül gyakorlatilag meg lettünk volna lőve.

Az első etapot a frissen vágott nádas felett kezdtük, ki-ki a saját elgondolása alapján. A tó nagy részére egyébként is jellemző, hogy 30-60 centi szabad vízoszlopot 30-60 centi nádtorzsa követ, persze egy két töréssel azért kiegészítve.

A vízen egyébként a korábban átbújt netes fotók alapján spinnerbait és jerk csalik válhatnak be igazán. Ezért én is egy Slidert húzok a nádmező felett.

Rángathattam én bárhol és bárhogyan a lengyelek kárászmintás csaliját, az első kapás mégis beesőre jött egy vékony nádfal előtt.

Egyen méret, az ilyen otthon már szépnek számít, de itt csak amolyan egyenméret. A tórekord 20 kiló és egy pici. Persze behörögtem rendesen, újra erőre kaptam, de délután már nem jött semmi. Nekem sem és a többieknek sem. Hiába, mondták, hogy nem rágják mostanában.

Kora este kimotoroztunk egy hátsó részre, ahol szintén ágak-bogak között kerestük a csukákat, de semmi nem hatott rájuk. Üres maradt a szák is.

A táborig motoroztunk egy jót, majd nekiálltunk a “bojlizásnak”.

“Bojlizás”: igazából nem is bojlival műveljük, hanem kaukázusi kefirrel erjesztett kemény kukoricával. Azért hívjuk bojlizásnak, mert fix helyeket etetünk, bojlis előkét használunk egy 100 grammos ólommal, és az ágason csipogós kapásjelző van kúszómajommal. Ennyi. Egy ólom, egy horog és öt szem keménykukorica, esetleg egy-két sárga hungarocell golyó. Még csak nem is hordjuk be, mert abból meg ez lesz:

Ez nem rocket science…ez “bojlizás”…olyannyira nem bonyolítjuk, hogy én konkrétam öregapám két Germina Standardját használom. És hogy mennyire voltunk eredményesek? Mindent elárulnak ezek a halak.

Amin kapás volt egyszer, azt vissza se dobtuk. A túra alatt így összesen nyolc pontyot vagy amurt fogtunk…ráadásul a jobbakból.

Másnap egész nap dobáltunk, teljesen feleslegesen. A kánikula miatt valószínű az összes csuka a 400 hektár felét elfedő tökösben és nádasban húzta meg magát. Ellenben az amurok. Majd felborították a kajakot.

Zoli még azt is bevállalta, hogy nádszálat tesz a multiorsós cucca végére. Én pedig behoztam az öreg Germinákat úszós cuccal.

A táborunk szomszédjában más módját választották a kánikulai kapástalan idő elütésének. Az eset előtt találkoztunk az ipsével: 50 év körüli fogatlan fickó volt egy korához illő asszonykával. Tudnak élni, noh…(kattints a képre a nagyobb felbontásért) 

De végül persze csak bementünk pergetni is. A habosra vert vízből aznap csak Áron tudott kiszedni egyet a mélyen az ágak között ejtegetett bokorugró Minnow Spoonnal.

Estére pedig már a gomolyfelhőket is felváltotta egy vékony, de egybefüggő felhőtakaró, ami a túra második felére nézve jó előjelnek tűnt, de arról majd a következő bejegyzésben.

hirdetés