Nádfalak közt...

2014.04.23. forrás: VárosiPecás

Mindig van valami amire vágyunk... eldugottabb horgászhelyek, a felderítésre váró ismeretlen, és persze a halak. Néha könnyen megy, néha nehezebben, de van hogy képtelenség. Ilyenkor jöhet jól egy olyan segédeszköz, amivel az olyan helyekre is eljuthatunk, amit a partról csak szemmel érhetünk el...

hirdetés

Lapjával húz, élivel kormányoz... Jutott eszembe a híres bölcselet, ahogy tempónkat próbáltuk összehangolni Norbival... Már rendesen benne voltunk a délutánban, miközben komótosan csordogáltunk az első csónak tesztelés közben még hozzá pontyok után keresgélve. Motor híján, csak két régi, szálkás evező segített minket a haladásban, így ezzel húztuk-vontuk magunkat az erős szembe széllel dacolva. Lassacskán kezdett kirajzolódni a sziget vége, hamar rá is fordítottam a Kis-Dunai cirkálót a bejáratra, ahol egy szűk résen át csusszantunk be a két nádfal között húzódó mellékágra.

Egy kisebb öbölben húztuk meg magunkat...

Halkan kavirnyáltunk tovább, néhol meg-meg állva kémleltünk a vizet, teljesen más volt mintha partról láttuk volna... szokatlan volt... Miközben egyre haladtunk beljebb a meder is kezdett megváltozni, hosszan mélyült ami hamar fel is keltette érdeklődésünket, ezért méterenként tüzetesen áttapogattuk az evezőkkel az aljzatot. Egyszer csak koppant a fenék, ami egy pár méter sugarú sóderes körnek volt köszönhető. Picit tovább mentünk, megkerestük a sóder és az iszap találkozását majd ott szúrtuk le az evezőket.

Klasszikus feltolós módszer...

Hamar elő is kerültek a régi balsafa, illetve szívószál úszok, és ha már csónak és nádi pontyozás, akkor a módszer is ehhez méltó kell legyen. Egy ólom felülre, egy alulra, a vízmélység megvan, ettől még enyhén túlhúztuk az eresztéket, így a könnyű úszók egy helyben billegtek jobbra-balra, várva a pontyok érkezését. Először nem csobogtunk semmiféle etetéssel, vártuk hátha megmutatják magukat a nád lakók. Egyszer csak a nádas két szélén egy-egy torzs megrezzent. Tehát itt vagytok! Pattantak a kukoricás dobozok, majd szemenként pár tengerit szórtunk úszóink köré.

Nem sokára megjött az első...

Látni lehetett, hogy teszik nekik a dolog, egyre több és több helyen mocorgott a nád, már csak azt az egy szem sárga falatot kellett megtalálják az óvatlan pikkelyesek, amiben egy horog volt finoman elrejtve. Nem telt bele sok időbe, barátom úszója villámgyorsan bukott ki a vízből, majd dőlt a felszínre. Gyors akasztás, majd hirtelen korrigálás következett, hiszen a nádban békésen falatozó ponty őrült csapkodásba kezdett, hogy egy szemfüles mozdulattal a nádra tekerje a zsinórt meghiusítva a fárasztást. Ám szerencsére Norbi megoldotta a helyzetet, így hamar a csónakban pihegett az első bajszos koma.

Nekem se kellett sokat várni...

Norbi hala után nem sokkal nekem is mocorogni kezdett az úszó. Szöszmötölt vele, egy ideig csak a csali körül mazsolázva bóklászott fel s alá, de végül megtalálta, és elcsábult a sötét fenéken megbúvó aranyló falatnak. Gyors véget ért az egy oldalú harc, hamar a kezemhez tereltem az egyen méretű potykát majd a fotózás után csusszant is vissza a saját közegébe. A csónak orrában ülő kollégának még sikerült kipiszkálnia egy kisebb és egy az elsővel megegyező méretű tükröst, de ezenkívül nem volt több akciónk, lassan sötétedett is... Botok össze, evezők fel irány vissza a stégre. Kellemesen elbeszélgetve haladtunk visszafelé, miközben a torkolatnál a nád igen hevesen mozgott, - itt még lehet valami érdekes - gondoltuk, így egy röpke fél órára még itt is rápróbáltunk a pontyokra. Sajnos pontyot nem találtunk viszont érkezett egy sokkal nagyobb meglepetés...

Micsoda "evező" :)

Egy gyönyörű bodorka koronázta meg a csónak tesztet!

Már egy ideje szemeztünk a nádfallal, minden egyes szál mozgására felszökött bennünk az adrenalin, hátha egy vad ponty most a mi csalinkért dugja ki az orrát búvóhelyéről. Azonban egy kis csörtetés után, az úszó kibukása más valaki érdeklődését jelezte. Gyorsan reagáltam, de nagy súlyt nem éreztem a túlvégről, csak tekertem magam felé, a néha-néha csapdosó valakit, míg meg nem láttuk, hogy mekkora bodorka küzd az életéért. Hát a lélegzetem elállt amikor kézbe vettem a koros halat, így igyekeztem is úgy bánni vele mint egy hímes tojással. Azt hiszem egy ilyen hal felér az aznap fogott pontyok bármelyikével! Fotó után úszott tova, ahogy mi is haza...

Végezetül itt egy rövid videó, amelyben összesűrítve egy-egy felvételt láthattok a pecából, illetve egy másik nap eseményeiből!

hirdetés