Téli pergetett meglepetés

2014.03.15. forrás: Csak a rablóhal

Elérkezett a hétvége, szombaton egész nap azon gondolkoztam, hogy hova menjek horgászni: össze-vissza repkedtek a gondolatok a fejemben. Nem tudtam dönteni a szinte biztos, de kisebb méretű és a nagyobb, bár kevesebb eséllyel horogra keríthető halak között.

hirdetés

Végül is a kisebb halak mellett döntöttem, mentségemre szóljon az, hogy a másik lehetőség kimondottan hosszú gyaloglással járt volna, amit az ember nem szívesen vállal be hideg időben, sáros utakon. Ezért a csukákat rejtő rész felé indultam meg, ahol olyan meglepetés ért, amire nem számítottam. Útközben azért végigvallattam azokat a helyeket is, ahol domolykót sejtettem, nem tudom, hogy akkor ott voltak-e egyáltalán, vagy egyszerűen annyira rafináltak lettek az évek alatt, hogy a legkisebb gyanú is elég nekik ahhoz, hogy ne vegyék fel télen a könnyűnek ígérkező prédát. Mindenesetre nem sikerült fogni, azt biztosan tudom. Ezek után két visszaforgó következett, amiket jó alaposan végigdobáltam különböző csalikkal. De hiába volt minden igyekezetem, a fogás ismételten elmaradt.

Ezután elértem a csukák által hetek óta birtokolt részhez, ahol meglepődve kellett tapasztalnom, hogy a kis krokodilok nagyon gyengén esznek, sok kapást teljes koncentráció mellett is alig tudtam észrevenni, ezért a bevágások csak egy-két pillanat elejéig tartották horgomon a halakat. Az áttörést az hozta meg, hogy a pár percre feltámadó szél segítségével olyan helyre tudtam dobni, ahova más esetben nem tudtam volna. Süllyedés közben le is ütötte a csukácska a csalit, nem akartam a fotózással bajlódni, ezért gyorsan visszaengedtem. Megmostam a kezem a kicsit sem meleg vízben, majd felsóhajtottam, hogy ismét megúszom a betlit. Hasonló elven gondolkozva az elkövetkezendő helyeken is így jártam el, jó hosszúakat dobtam a nád elé és szép lassan emelgettem magam felé a csalit. Sikerült még két hasonszőrű csukát kivarázsolnom a vízből, amiket szintén visszaengedtem.

Ezután egy mélyebb részen érdekes dolgokra lettem figyelmes: néha-néha pörsök jelentek meg a víz felszínén. Hirtelen egy hal a felszínen fordult, amiből megtudtam, hogy pontyok az illetők. Gondoltam magamban, próba szerencse, megpróbálok egyet elcsípni közülük. A technikám az volt, hogy minden nálam lévő műcsalival dobáltam pár percig, majd váltottam, bízva abban, hogy az egyik csak elnyeri a tetszésüket. Közben az eső is szakadni kezdett, amikor a kapcsomba akasztottam a már szinte kedvencemmé avanzsálódott kék fluoreszkáló DS gumit. Talán a másodikat dobtam vele, amikor a lábam előtt erős ütést kaptam. A halam bevágás után elég erőteljesen védekezett, Ul bottal elég nehezen tudtam megállítani. Körülbelül fél perc után magam elé tudtam vezetni, akkor nyugodtam meg, amikor láttam, hogy a szájában van a horog. Feltartott bottal a kezemhez kormányoztam, majd kiemeltem a kis tükörpontyot.

Gyorsan készítettem róla egy képet, majd úszhatott vissza a társaihoz, akik a fárasztás eseményeitől megzavarodva elhagyták a pályát. Így a csukák rossz étvágya és a pontyok szétugrása miatt jobbnak láttam abbahagyni a pecát.

hirdetés