Horgász akciók 920

Feederezés

Nem vagyok az a kifejezetten ponty-fanatikus, azonban van olyan víz, ahol olykor szívesen horgászom rájuk. Ezen a vízen általában nem jön gyorsan a siker, ugyanis nagy területű és tekintélyes mélységű hegyvidéki víztározóról van szó. A hatalmas területnek, a sok természetes tápláléknak, valamint a pontyok szeszélyességének köszönhetően meg kell dolgozni a sikerért. A helyszín természetesen nem titok, a zeteváraljai víztározó vad pontyait szoktam üldözőbe venni. A tavaly is rájuk szántam pár napot.

Csapadékos nyár után száraz, meleg ősz. Ez a kedvencem. Imádom a friss reggeli levegőt, imádom, ahogy a felkelő nap felszárítja a tóparti gyepet majd sugarai forrón, de mégsem égetve melengetik az arcomat. Szeretem a gyönyörű naplementéket és azt is kedvelem, amikor este a csípős levegő megtelik párával és könnyeden szitálnak az apró vízcseppek mindenre, ezzel csillogóvá, ragyogóvá varázsolva a vízpartot. Szeretem az egészet úgy, ahogy van, de az egészben az a legjobb, hogy egész nap eszik a hal.

Mint minden írásom, ez is kicsit szubjektív lesz, hiszen a célom az, hogy jól szórakozzatok, s utána elégedetten csettintsetek: megérte nem csak a filmet végignézni, de a hozzá szervesen kapcsolódó irományt is elolvasni.

A MasterPiece SnakeSkin botcsalád Michael Zammataro, a Balzer világhírű feeder specialistájának és csapatának a nevéhez fűződő fejlesztés, amiben egy vadonatúj botépítési koncepciót, a SnakeSkin technológiát járatták csúcsra. A gyártótól kapott leírás szerint a bot az elődeihez képest jóval könnyebb összsúly mellet képest volt megőrizni azok stabilitását és a botok terhelhetősége tovább nőtt.

Korábban már szót ejtettünk az első feederbotról, beszéljünk most kicsit a rá való orsókról. Egy kezdő számára a megfelelő orsó kiválasztása nem egyszerű. A méret, fékrendszer, hajtókar, áttétel, dobátmérő, csapágyszám, a szerkezet, a tömeg, az egyes fődarabok anyaga, a márka vagy az ár kérdése mind-mind olyan dolog, ami gondolkodásra készteti az embert. Hogyan válasszunk? Melyik dolog fontos, melyik kevésbé? Ismerkedjünk meg az alapfogalmakkal, s ezen keresztül ígérem, eljutunk odáig, hogy nem állunk majd teljesen tanácstalanul az orsók állványát nézegetve vagy a webáruház képei, termékleírásai közt böngészve.

A siker kulcsa az alapos felkészülés. Igaz ez, ha vizsgázni megyek, ha sportolni indulok, de eszerint vélekedek akkor is, amikor horgászni készülök. Korábban, mikor heti rendszerességgel volt lehetőségem időt szentelni szenvedélyemnek, általában nem komplikáltam túl a dolgot, de mióta ritkábban tudok csak horgászni, szeretnék biztosra menni. Telefonálgatok, böngészek, utánakérdezek. Mindenre kíváncsi vagyok. Hol fognak, melyik napszakban és mivel? Az alapos felkészülés ellenére sajnos így is belenyúlhatunk egy - egy megoldhatatlannak tűnő szituációba, de higgyétek el nekem, nincs lehetetlen, csak tehetetlen, mindig van megoldás.

Bár időm nagy részében pergetek, de igazából szinte mindenféle horgász módszerrel szívesen horgászom. Legalább annyira szeretek a nádban feltolózni, mint a dunán úsztatni, vagy feederezni. Ezúttal az utóbbiról lesz szó.

A szürke erdő – megkopott a völgy aranyló bevonata, s nem csak a fák vetették le színes köntösüket, kifakult a vízpart is. Egészen nagy a nyugalom, nem táncolnak már a küszök a vízfelszínen, a megdőlt nádat is már csak a rigók zörgetik, énekükkel megtörve a környék csendjét. Idén kifejezetten későn érkezett ez a jelentős lehűlés, így volt időm bőségesen agyalni, milyen hidegvízi technikákkal lássak neki a téli pontyozásnak.

Szezonindító akciók
hirdetés

Az esős, hideg, késő őszi napokat egy hét erejéig tavaszias, meleg napsütés váltja fel. Télies vackolódásából felébred körülöttünk az élővilág, megelevenedik az erdő és a vízpart. Ez a vénasszonyok nyara, és úgy gondolom, a pontyhorgászoké is, hiszen sikerrel cserkészhetjük be a lehűlő víz felélénkült bajszosait és a gyönyörű természet különleges látképpel járul hozzá a tökéletes kikapcsolódáshoz.

Megjött az ősz, s mind ez pillanatok alatt történt. Egy reggel, mikor kiléptem az ajtón jellegzetes friss, hideg levegő fogadott, a felkelő nap csak erőlködött, hogy sugaraival felszárítsa a hajnali harmatot. Szeretem ezt az érzést, igazán felébreszt. Úgy éreztem horgásznom kell, méghozzá mihamarabb.

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés