Süllőkkel vigasztalódva

2014.12.26. forrás: Pecázás

Az őszi csukaszezon igen gyengén sikerült számomra. A Tisza-tavon kifogtunk egy zavaros áradást, ami szinte ellehetetlenítette a horgászatot, a Balatonon idő előtt távozott az idei, talán legnagyobb krokim, a Dunán pedig egyszerűen bottal ütöttük a csukák nyomát. Ez azt jelenti, hogy igazából nem is fogtam csukát az öreg folyón és holtágain.

hirdetés

 Ez azt jelenti, hogy igazából nem is fogtam csukát az öreg folyón és holtágain. Azért ennél jobb szokott lenni a szezon. Persze, adott volt a lehetőség zárt tavakon való pergetésre, ahol szinte garantált a siker, de valahogy ez az opció nem nagyon izgatott engem. A vadvízen való pergetés egyszerre jelenti számomra a kihívást és a szabadságot. Ha a lehetőségek megengedik, akkor inkább ezt a lehetőséget részesítem előnyben. Ám, a nappali csukás támadásokat zárójelbe téve, a hajnali és alkonyati órákat rendszeresen a dunai süllőknek szenteltük barátaimmal. És ha a krokik nem is kényeztettek idén ősszel kapásaikkal, a süllők bizony szépen jelentkeztek egymás utánijában horgomon. :o)

Mikor nem villan a vakú :o)

Néha a rég elfeledett műcsalik hozzák meg a hőn áhított sikert

Milán barátommal még sötétben érkeztünk az apró rugany mellett örvénylő folyó partjára. Óvatosan lépkedtünk a billegő köveken, hogy minimális zajt keltve foglaljunk pozíciót. November vége van, már érdemes gumihallal próbálkozni, de míg a nap fel nem kelt, mégis a wobblereknek szavaztam bizalmat. Apró loccsanást hallottam egy közeli spicc által keltett langóban... hm, ez bizony süllő és a felszínen rabol! Rögtön kotorászni kezdtem műcsalis dobozomban. Vajon, mi lehetne a nyerő darab adott körülmények között? Tiszta víz, erős holdfény, felszíni rablás... egy klasszikus Rapala Original került a kezembe tizenegy centis méretben, méghozzá diszkrétebb, narancsos színben. A tetthely közelébe sompolyogtam és talán első bevontatásra odatörölt az ott ólálkodó ragadozó fahalacskámnak. Gyors fárasztás, majd kiemelés követően, egy 48 centis, 1,8 kilós dunai fogast tarthattam a fényképezőgép lencséje elé. Nem is kínoztam sokáig, gyorsan visszaadtam szabadságát a meglepett rablóhalnak.

Idei utolsó wobbleres süllőm...

...szabadon engedése nem volt kérdés :o)

Lassan kihajnalodott. Közben megérkezett Soma barátom is, aki plasztikhalakkal kezdte vallatni a medret a sodrásban. Már gondolkodtam én is a gumira váltáson, mikor egyszeriben rablások zápora kezdődött az előttünk kavargó vízben. Nappali színű wobblert keresvén, egy előbbihez hasonlatos Rapala került kezembe, de ezúttal sügér színben. Tréfásan oda is szóltam Somának, hogy szerintem ezek a sügért eszik, de nem írom ide le, mi volt a válasz. :oD Mindenesetre első dobásom rögtön halba akadt, egy szép balin védekezett a madzag végén. Hiába azok a jó megérzések. :oD A kiemelésnél némi nehézség támadt, ugyanis a wobbler szabad horga beleakadt egy korábban beszakadt szerelék vastag zsinórjába, de végül sikerült áthidalni a problémát. Ez a példány is kiló nyolcvanat nyomott a mérlegen és természetesen ő is visszakerült közegébe. Elég intenzív hajnali peca volt, sose rosszabbat! ;o)

Soma! Szerintem ezek a sügért eszik :oD

Egy másik alkalommal Edmund cimborámmal iktattunk be egy csukázás előtti süllős próbálkozást az élő Dunán. Ez a támadás már bizony a tél első napjaira esett, így a hajnali csípős fagy erősen éreztette hatását. Ám, nem csak a kopasz ártéri erdő szürke színei jelezték számunkra a tél közeledtét, hanem sajnos, a nagy számban megjelenő kárókatonák sokasága is. Szélesre tárták szárnyaikat, ahogy szárítgatták tollaikat a hajnali hallakoma után. :o( Elég messze pihentek tőlünk, mégis megpróbáltam lencsevégre kapni egyet-kettőt közülük. Sajnos, ez a látvány nem sok jóval kecsegtet... nem csak a halászatot lenne szüksége korlátozni, de a kormorán kérdésben is lépni kéne, ha halban gazdag vizeket szeretnénk a jövőben. Nah, meg persze a megélhetési horgászat is megérdemelne néhány kört!

A tél közeledtét jelzi a növények változó színvilága...

...és az érkező kormorán sereg is :o(

Visszatérve a horgászathoz, még sötétben elhelyezkedtünk a parti köveken, majd a hajnal beálltával megkezdtünk a meder letapogatását plasztik csalijainkkal. Már szinte benne jártunk a délelőttben, mikor határozott koppintásom érkezett és a sikeres akasztást követően végre hal védekezett horgomon. Éreztem, nem nagy süllőről van szó, de azért már tisztességes a mérete. Gyors fárasztás után tarkón ragadtam a nap első zsákmányát, egy kiló harmincas tüskés hátút. Gyönyörű színekben pompázott prédám, számomra mindig nagy öröm nappali süllőt fogni, mert ekkor születnek bizony, a legfrappánsabb fényképek. Sajnos, több fogast nem adott a reggeli időszak, így csukázó botra váltottunk, majd nekiláttunk az öböl vallatásának és bizony, nem eredménytelenül.

És ő lett a téli szezon első gumis süllője :o)

Mindig nagy öröm számomra ilyen szép rablóhalakat fogni

Hosszú kilométereket pásztáztunk végig, de csukák nyomára nem akadtunk. Utolsó lehetőségként egy jellegtelen szakaszt választottunk, ahol egy parttal párhuzamos törés kecsegtetett sikerrel. És végre megtörtént a csoda... rámart egy dunai szörnyeteg az Edi által húzott csörgős wobblerre. Rövid, de rendkívül intenzív fárasztást követően sikerült partra parancsolni a kereken három kilós krokit. Sajnos, elég mélyre nyelte a műcsalit, de végül szerencsésen megszabadítottuk a szúrós falattól és épségben távozhatott az üveg tisztaságú vízbe. Hatalmas loccsanással oldott kereket a régóta várt dunai csuka. Néhány dobással később az én műcsalimra rontott rá egy hasonló méretű jószág, de sajnos elhibázta. Végül Edinek is jutott még egy félbe maradt akció, majd pont került az események végére.

Nyomok a homokban

zt a gyönyörű, három kilós dunai csukát most Edi húzta be

Csörgős crankbait kellett neki

Sebbel - lobbal távozott :o)

Egy harmadik alakalommal Pisti barátommal és kisfiával érkeztünk a Duna partra. Nyilván a cél most is a csukázás volt, de előtte beszorítottunk egy kis süllőzést a menetrendbe. Bizony nem volt hiábavaló időtöltés ez, mert rövid próbálkozás után a kövezés és a meder találkozásánál elemi erejű koppintás érkezett emelgetett plasztik csalimra. Éreztem ez már emberesebb hal lesz, mint az utolsó. Magabiztosan fárasztottam prédámat, hogy egy váratlan pillanatban grabancon ragadjam. Gyönyörű, közel kettes ragadozót tarthattam kezeimben, miközben barátom megörökítette az emlékezetes pillanatot. Természetesen, ő is amnesztiát kapott, ezzel köszönve meg a fantasztikus élményt, mellyel megajándékozott ezen a borongós téli napon. Sajnos, hamarosan szitálni kezdett az eső, ezzel vágva el további horgászati lehetőségeinket.

És a történetet én zárom egy szép dunai kapafogúval...

Amely súlyra közelített a két kilóhoz

Süllő portré :o)

Így teltek hát november utolsó és december első napjai. Sajnos, a csukák nem igazán jártak kedvemben, viszont a szép dunai süllők kárpótoltak mindenért. Jobb vigasz nem is kell soha. :o) Ezt tulajdonképpen nevezhetjük gumis előszezonnak a Dunán, mert az igazán zord téli napok még csak most jönnek majd. Remélem, akkor sikerül majd nagyobb tüskés hátúakat is horogvégre keríteni. :o) A csukás szezon pedig soványan zárult idén ősszel, bár még adós vagyok nektek egy fantasztikus Tisza-tavi kalanddal, amely némileg javította szerény mérlegemet, hiszen gyönyörű csukákat, balinokat és sügéreket cserkésztünk be. De erre a kalandra azonban még pár hetet várnotok kell... :o)

Legalább ilyen süllőket várok a téli gumihalas szezontól

És szabadsága visszaadatott :o)

hirdetés