Tisza-tó, november – Kell ez nekünk?

2015.12.19. forrás: Rablóhal

Óriási és dinamikus fejlődésen megy keresztül a Tisza-tó. A látványos infrastrukturális fejlődés magával hozta a látogatottság emelkedését. Mind e mellett sikerült a halállományt is megőrizni, sőt talán erősíteni. A nagy kérdés csak az, kell e ez nekünk? Megnéztük…

hirdetés

Idén a híres vízeresztés második ütemében, egy hétköznapon tudtunk egy csukázó villámlátogatást tenni a vízre. Ez egyfelől jó, mert eddigre már összeszűkülnek a potenciális területek és velük együtt megnő a halsűrűség, másfelől rossz, mert lényegesen lecsökkennek a meghorgászható részek. Az igazán izgalmas vizekre, holtágakra, amik miatt imádjuk a tározót, már nem lehet egyszerűen eljutni. Nagy-morotva, Szartos, Hordódi, Háromág, Hód, Gaznyilas, Ispán-tava, Gólyaorr. Mind elérhetetlenek lettek egy átlagos bérelt motorcsónakkal. Az ilyenkor agyonlátogatott, elszigetelt Füredi Holt-Tiszát elvetettük. A Fűzfás- Lapos-morotva és a Csapói holtág vízét a szél sárosra színezte. Maradt lehetőségnek a Borzanat vagy az Óhalászi holtág. Az esztétikai élmény és a nagyobb terület okán mi Óhalászi mellett voksoltunk.

Újfent meg kellett állapítanunk, hogy ami a halsűrűségnek és a vízügynek jót tesz, az a mi fajtánknak, a kereső, barangoló, felfedező pergetőnek kifejezetten rossz. Nem csak a halaknak, de a horgászoknak is tizedére csökken a vadászterület, és ez bizony a népsűrűségen is látszik. Mivel az élő folyó igen szépnek látszott, ezért még az is megfordult a fejünkben, hogy inkább süllős gumihalazásra változtatjuk a villantózó, jerkelő túrát. Ezt azonban gyorsan kivertük a fejünkből, amikor a kikötőből kifutva a ködös folyón a VI-os öblítő torkolatában egymástól 20-30 méterre álló 5 csónakot láttunk meg. Mindegyikben 2-2 ember emelgetett, vélhetően az ilyenkor remek kősüllős adományokban reménykedve. Távolabb nézve is 3 újabb csónak bontakozott ki a homályból. Egyértelműen menekültünk erről a terepről még akkor is, ha az erős köd elbizonytalanított, vajon az alacsony vízszint miatt szükséges kerülő úton ki találok e biztonságosan Óhalásziba.

A csatorna végére érve biztos voltam benne, hogy nem! 50 méterre is alig láttunk, így inkább a rövidebb és jól bevésődött útvonalat választottam a Szilas-fok, Csapói, Borzanat irányába. Már ekkor kicsit dühített, hogy gyakorlatilag egy 400x60 méteres meder-csíkba fogunk beszorulni egy 12 ezer hektáros vízen, de reménykedtem, hogy a csapói vége felé talán feketébb vizet találunk. Nem így lett. Szinte végig sáros, hordalékos volt alattunk a tározó és csak a legutolsó 300 méteren vált elfogadhatóvá. Szerencsére a köd miatt csak egy csónak vállalta rajtunk kívül a kikecmergést, de belegondoltam mi lesz itt, ha a látási viszonyok megengedik majd a kevésbé bevállalósaknak is a kijutást.

Ilyen hangulatban kicsit hitetlenül kezdtünk hajigálni. Főszereplők Ottó bácsi, Monsieur Meulnart és Nacsa Gábor alkotásai voltak. Ügyeltünk rá, hogy ne dobáljunk ugyanazzal a csalival egyszerre. Tehát amíg Boci a könnyű villantókat és a Mepps körforgókat váltogatta, addig én legtöbbször az új felfedezett Cruelbaits Godfather típusokba fektettem az energiám. Rokonszenvem, amit ez iránt a magyar készítésű jerk csali iránt érzek, megerősödött.

A barátság az őszi svéd túrán született, de szorosabbra vált itt a hazai pályán is, hiszen végre megszületett az a kisebb méretű, magyar viszonyokra optimalizált glider, amit a tiszatavi növény-helyzetben is tökéletesen lehet kalauzolni. Az 50-80 centis vízen, ahol még bőven akadt sulyom és hínár, prímán tudtam vele 20-30 centi mélyen manőverezni. A két új szín az Ayu és különösen a Makrele pedig lenyűgözött. Az alkotó a kezdeti sérülékeny bevonatot egy extra tartós matt műgyantára cserélte és nekem ez is nagyon bejött.

Ennek ellenére az első kilóhuszas csukát Boci fogta villantóval, amire én válaszoltam egy körforgós másfelessel. 10 óra körül járt az idő, megindultak a kapások, egy 80-100 méteres szakaszon csúszkáltunk ide-oda. A következő másfél órában még hármat tudtunk megfogni mind termetesebb volt, mint az első kettő és nagy örömömre a legnagyobbat egy látványos, felszín közeli kapással én jegyezhettem a Godfather makréla segítségével.

Sajnos, ahogy sejtettem a köd felszívódásával egy ütemben megjelentek a sporttársak is. Hamarosan 6 csónak szórta az áldást a 2 hektáros kukacban. Gyakran zavartuk egymást. Arról meg álmodozni sem mertünk, hogy netán a morotva egy másik részét is felfedezzük. Amikor egyik bajtársunk ránk sodródva, tőlünk 10 méterre rántotta be 5 lóerős rotyogóját, egy kicsit indulatosan kezdtük fontolgatni a túrát Óhalászi felé.

Az volt a gond, hogy már dél is jócskán elmúlt. Az induláskor a kikötőben pedig elbizonytalanítottak minket, hogy már oda is valószínűleg csak tolva tudunk bejutni, ezért a bizonytalan jó helyett választottuk a biztos rosszat és maradtunk. Kapástalan és unalmasnak mondható 3 óra elteltével, amit egy 2-300 négyzetméteres terület akadóinak végsőkig való megismerésével és csalis táskánk teljes tartalmának tesztelésével töltöttünk, elindultunk kifelé. Becsületből még dobáltunk egy keveset a Csapói bejárójának közelében, de a víz annyira ronda volt és úgy feltámadt a szél, hogy nem folytattuk a hulla-gyalázást és bő gázzal megcéloztuk a kikötőt.

Tulajdonképpen sikeresnek kellene éreznem a kalandot, hiszen fogtunk 5 egész szépnek mondható, jó bőrben lévő halat és szereztem jó tapasztalatokat egy új csaliról. A tudat viszont, hogy ez a hely mit adhatna és most mivel kellett beérnünk, továbbá az a nem elhanyagolható körülmény, hogy ez a kis kiruccanás kettőnknek 24 ezer forintjába került, kesernyéssé és elgondolkodtatóvá tette a kérdést: kell ez nekünk? A választ és a vigaszt majd remélem egy emlékezetes téli gumihalazás fogja megadni!

hirdetés