2013.12.22. forrás: Fishing Time
Indokolatlanul alacsony 4 kw-os határnál (5 LE) nagyobb teljesítményű csónakmotorhoz már vízijártassági engedély, azaz jogosítvány szükséges, pedig 5 lóerős motorral egy komolyabb árhullámban szinte haladni sem lehetett felfelé a gyorsabb folyókon. Ez a határ a környező országokban jóval magasabb, minimum 10 LE.
Egy komolyabb viharban vagy áradásban veszélyes, és kevés még az 5 lóerő is, nemhogy a kisebb teljesítményű csónakmotorok. Sokan azért maradtak a gyengébb, engedély nélül vezethető modelleknél, mert a vízijártassági vizsa tanfolyammal együtt ma már 150.000 forint, és vízijármű forgalomba helyezése ennek nagyjából a fele. Ez a két összeg közel 250.000 forintot tesz jelenleg ki.
Vége az átmatricázások korszakának?
Az országgyűlés decemberben elfogadta a vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosítását, mely jövőre hatályba lép. A módosítás megvalósítja a motoros csónakok estében a 7 méteres testhosszúság 1994. előtti jogszabályi állapotnak megfelelő visszaállítását, illetve a motorteljesítményt 4 kW-ról 7,5 kW-ra emeli.
1 kW 1,34 LE, tehát jövőre 10 LE-s teljesítményű csónakmotorhoz nem szükséges jogosítvány.
Nyomj egy "Tetszik" gombot, ha hasznosnak talátad a cikket!