Van háló, de hol a hal? – Mautner Zsófi cigány emberekkel főz

2015.03.26. forrás: hvg.hu

A nagy gyerekek már kirepültek, ezért öt kisebbet vett magához a feleségével az a tiszai halász, aki a cigány halételek világába vezeti be Mautner Zsófia gasztrobloggert és a Romani Gasztro egyik szerzőjét a Roma Sajtóközpont új sorozatában, a Masina mesék-ben.

hirdetés

Nagy Zoltán negyven éve halászik a Tiszán, kisszerszámos hagyományőrző halász. Elmondása szerint élete legalább felét a víz mellett töltötte. Negyven év után idén először nem kapott halászati engedélyt lakóhelyén, Tiszacsegén. 30 kilométert kell utaznia, egészen Tiszaújvárosig kell mennie, hogy halászhasson. De nemcsak a távolság tartja vissza mostanában a víztől. Miután fiai elköltöztek otthonról, családot alapítottak, feleségével úgy döntöttek, hogy nevelőszülők lesznek, mert üres maradt a ház. Rögtön öt gyereket fogadtak otthonukba, testvéreket.

„Nagybátyámtól tanultam meg halászni. 13 éves voltam, amikor elloptam otthon a függönyt és abból készítettem hálót, azzal mentem a Tiszára. Szegény anyám, sokszor elmondta az imádságot értem”- emlékezik a kezdetekre Zoltán, miközben komótosan készülődik a halászathoz. A férfi nagyon jóban van a helyi vízkezelővel, akik kivételesen megengedték, hogy egy rövid bemutatót tartson nekünk halfogási tudományából. „Volt olyan nap, hogy 30-40 kg halat is kifogtam. Pontyot, harcsát, keszeget, csukát, süllőt. Sok embert elláttam hallal, de nem pénzért. Ez inkább hagyományőrzés és hobbi. Amikor nagyon szegények voltunk, és aznapra még ennivalónk se volt, kimentem halászni, és amit fogtam, azt becseréltem kenyérre és krumplira. Most azért már ennyire nem rossz a helyzet”- mondja, közben szépen lassan emeli ki hálóját, amiben egy nagyobbacska keszeg fennakadt. Zoltán nem csak halat, hálót is ad a környékbelieknek - saját maga köti meg szerkezetet, ami legalább 11 ezer szemből áll. Egy tél alatt két hálót készít el, egyet magának, egyet eladásra.

Nagy Zoltán Fotó: Roma Sajtóközpont

A területi engedélyek kiadását idén megszigorította a tiszacsegei partszakaszért felelős társaság. A szigorítás okára pontos magyarázatot nem kapott Zoltán, de az biztos, hogy nem került azon szerencsések közé, akik 47 ezer forintért halászhatnak helyben. „Pedig már a gyerekek is megszerették a halat. Heti kétszer, háromszor van nálunk halas étel. Én főzök a legtöbbször. Halászlevet, hal fasírtot vagy sült halat csinálok. Egyébként is egyre kevesebb időm van halászni, a gyerekekkel sokat kell foglalkozni. Öt fiú, testvérek, már három éve vannak nálunk. Visszük őket iskolába, óvodába, délután haza, tanulás, főzés. Sok a munka és már mi is kezdünk fáradni, elvégre nem vagyunk fiatalok. A legnagyobb öröm persze az lesz, ha ezt az öt fiút is tisztességben felnevelem és önálló életet kezdenek el.”

Zoltán és Ibolya két nagyfia építkezéseken dolgoznak, most éppen egy gyógyfürdő felújításán. Mindkét fiú hazatér a hétvégi halas ebédekre családjával, de a halász örökséget egyikőjük se veszi át Zoltántól. „Talán majd az öt kicsi közül valamelyik megszereti”- mosolyog az öreg halász. A szomszédok sorra jönnek, köszönnek, beszélgetnek a családfővel. Barátok, kártyázni, bográcsozni is összejárnak itt a csegeiek. „Itt nincs ellentét cigány és nem cigány között. Együtt élünk békében, barátságban. Nem számít, ki honnan jött, csak hogy milyen ember.”

Fotó: Roma Sajtóközpont

A fiúk közben haza érkeznek az iskolából, a kisebbek Ibolya mamával jönnek az óvodából. Zoltán elé futva jönnek ki a gyerekek és ölelik, ahol tudják. Zoltán papa pedig mutatja a zsák halat, amiből a másnapi ebéd készül.

hirdetés