2017.05.22. forrás: haon.hu
Debrecen – Mozgalmas napokat élnek a megyei horgász szövetség tagjai.
Valóságos hírcsokrot kaptunk a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségétől, amely pénteken tartja a Hajdúsági Étterem különtermében a küldött-közgyűlését, amelyen a szokásos beszámolók meghallgatása mellett tisztújításra is sor kerül. Most választják meg a múlt hónapban elhunyt dr. Veres Ferenc utódját is az elnöki posztra.
Az ügyvezető elnök, Cserepes Norbert Ernő beszámolt a Keleti-főcsatornán kialakított új versenypályán vasárnap megrendezett megyei egyéni feder bajnokságról is. Okulva az első úszós verseny zsákmánytalanságából, napokkal előtte újra telepítettek arra részre a keszegféléket és pontyot is. Ez meg is hozta az eredményt, hiszen a korábbinál jóval több halat sikerült fogniuk a versenyzőknek. Igaz, a pontyokból nem sikerült egyet sem szákba terelni, noha hárman is akasztottak belőlük, de a vékony zsinór és az apró horog a tükrösöknek adott szabadulási esélyt, pedig a szektor győzelem mellett a versenyt is eldönthette volna egy kifogott példány. Végül 2 kiló 96 dekával Nyéki Viktor győzött, megelőzve az 1 kiló 42 dekát fogó Varga Jánost és a harmadik Balogh Attilát, aki 1 kiló 36 dekányi halat mérlegeltetett.
Most vasárnap újabb versengésen mérhetik össze tudásukat a megye horgászai, a balmazújvárosi Sziki tavon rendezik meg csapatbajnokságot, melyen 12 öttagú gárda vesz részt.
Végül a szerdán történt telepítésről: a szövetség kezelésében lévő vizek közül a Keleti-főcsatorna három szakaszán 5-5 ezer, a Hortobágy-Berettyóba 3 ezer, a Nyugati-főcsatornába 2 ezer előnevelt süllőt helyeztek ki.