Horgászmagazin
Az éjszaka gyorsan eltelt, kissé el is aludtunk. Jó fél órával tovább szunyáltunk, mint azt szerettük volna. Gyorsan összeszedtük magunkat. Horgászcuccok, kaja, víz bedobálva az autóba és nyomás. A srácok mindenképp vissza szerettek volna menni arra a szakaszra, ahol előző este abbahagytuk, én azonban egy új pályát szemeltem ki. Nem sikerült meggyőznöm őket, hogy ott dobáljanak ők is, és a fordítottja sem sikerült, nem tudtak elcsalni magukkal, így egyedül maradtam a Dunajeccel.
A multis horgászmódszert (casting) a világ édesvizeinek körülbelül kilencven százalékán használják eredményesen és a sósvízi horgászatoknál is szívesebben alkalmazzák, mint a hagyományos pergetést (spinning), és a világ leghosszabb, 300 méteres dobásait is multis felszerelésekkel érték el, ami önmagáért beszél.
Az International Anglers Meeting a világ egyik legnagyobb finomszerelékes versenye. 45 csapat, 225 induló, nagyon erős nemzetközi mezőny. A németországi Brandenburgban megrendezett versenyen a Walterland-Maros-Mix csapata aranyérmet szerzett, míg Ambrus Tibor egyéniben a dobogó második fokára állhatott. Vele beszélgettünk.
Mostanában divatos a feketesügéres technikákhoz kötni, abból származtatni a védett horoggal történő gumicsalis horgászatot. Bár bizonyos helyzetekben az offset horog és a texas rig szerelési mód verhetetlen, úgy vélem, indokolatlanul lettek elfelejtve a hagyományosan, drótszállal védett jigfejek. Igaz, alkalmazásuk sosem volt elterjedt, egyrészt azért, mert nincs bennük kereskedelmi potenciál, másrészt pedig amiatt, mert sokakban létezik némi aggály a védett horog akadását illetően. Vélt vagy valós félelem ez? – írásomban erre adok választ az elmúlt másfél évtized gyakorlati tapasztalatai alapján.
2012. októberében a magyar csónakos pergető válogatott is szerepelt az Ukrajnában, a Dnyeper folyón megrendezett soros világbajnokságon. Magam, mint a szakág szövetségi kapitánya vettem részt a versenyen. Számtalan külföldi vízen volt már szerencsém horgászni, s ezek között szerepelt a nagy keleti folyók közül a Volga és az Ili is, és reméltem, hogy a Dnyeperen lehet hasznosítani valamit abból, amit korábban ezeken a vizeken tapasztaltam.
Derékig gázoltam a kristálytiszta, rohanó vízben. Hosszú dobásokra törekedtem és próbáltam láthatatlan maradni, ami nem volt egyszerű feladat az erős napsütés és a hihetetlenül tiszta vizű Dunajec miatt. Finoman kopogtattam nimfáimmal az aljzaton, néha egy-egy növényszál is rácsimpaszkodott valamelyik csalimra, de tudtam, hogy kitartásom meghozza az eredményt, hisz sikerült már pár szép halat kicsalogatnom a kövek takarásából. Aztán egy finom kis koppanás jelezte, hogy érdeklődik valaki. A bevágásba belegörnyedt a spiccem, a hal meg egyre gyorsuló, és erőteljes tempóban a túlpart irányába tartott. – Nagy, nagyon nagy! – mondtam társamnak, aki rám, majd görnyedő botomra pillantott. Ebben a pillanatban a túlpart közelében szétrepültek az apró halak, és egy hatalmas, sárgás pisztrángtest emelkedett a levegőbe.
Úgy hozta a sors, hogy mindig olyan vizek mellett laktam, ahol a nimfázás bizonyult a leghatékonyabb módszernek. Néha szárazlegyeztem vagy sztrímereztem, de jelentősebb halaimat mindig a nimfák hozták. Több okom is volt tehát arra, hogy a nimfás horgászaton belül kísérletezzek tovább.
Most induló sorozatunkban hónapról hónapra szeretnénk nektek tárgyilagos információkat adni és ezzel javítani eredményességeteken. Lépésről lépésre fogunk átnézni mindent, amit fontosnak gondolunk a sikerhez. Csaligyártók vagyunk és így lehet, hogy kicsit furán hangzik, de nem egy szupertitkos bojli receptjéről fogunk beszélni először. Sőt ez lesz talán az utolsó témánk.
Hetek óta tervezgetem, hogy megülöm a pontyokat, amurokat a Dunán, csak a megfelelő pillanatra vártam. A vízállás, és az időjárás optimális, minden adott, hogy nagy pontyot fogjak, már csak el kéne indulni.
Legyezni nem tudok - még. Talán egyszer megtanulom, s akkor megszeretem. Ellenben mikor nézegetem barátaim legyes fotóit, nekem is kedvem támad pisztrángot fogni. Hát még pért...