Azon horgászok közé tartozom, akik nem a mennyiségi halfogásra törekednek, hanem a minél nagyobb példányok megfogására. Éppen ezért sosem vonzott igazán a versenyzés, csak ritkán neveztem be egy-két legyező-, vagy pergető versenyre a barátok kérésére, hogy legyen teljes a csapatlétszám. Ez kezdetben nem volt másképpen a harcsafogó versennyel sem, azonban immár a harmadik éve, hogy a romániai „Somnmania” (Harcsamánia) versenyen a Catmaster csapat tagjként veszek részt.
A csapatot Császár József, Gergely Magyari Béla és jómagam alkottuk, mikor az első versenyre beneveztünk, ahol 5 napon keresztül havazóval, esővel, hideggel és a harcsák étvágytalanságával küzdve megszereztük a 3. helyet. A következő évben a hőség volt az ellenfelünk a szintén étvágytalan harcsák mellett, ekkor az 5. helyre volt elegendő a tudásunk és a szerencsénk. Az idei évben is a már összeszokott felállásban neveztünk, azonban végül 2 külön csapatba szerveződtünk a verseny kezdetére. Ennek egyszerű oka volt, ugyanis József barátunk párja, Csilla is szenvedélyes horgász, és ő is ki akarta próbálni magát az 5 napon át tartó horgászversenyen, így jött létre a Catmaster 2-es csapat. A versenynek évről- évre ugyanaz a fővároshoz közeli, mintegy 80 hektáros, bedőlt fákkal, vízalatti tuskókkal, úszószigetekkel tarkított vadregényes tó ad otthont.
A sorshúzásra, a helyek elfoglalására, valamint a verseny megnyitó ünnepségére május 23-án este került sor, azonban csak másnap reggel 8 órakor jött az értesítés a telefonokra, hogy kezdődhet a horgászat. Ekkor lehetett vízre szállni a csónakokkal és terepszemlét tartani. A tó felső részére sorsoltunk. Az első versenyünkön is erről a helyről horgásztunk, azonban lényeges változások következtek be az elmúlt évekhez képest. Az úszó szigetek elrendezése nagyban átalakult, és az egyik meghatározó sziget a tó másik felébe vándorolt. Így ismételten fel kellet térképezni a helyet, mert jelentősen megváltozott a halak mozgásterülete. Nagyjából másfél órát töltöttünk a vízen, hogy megtaláljuk a megfelelő helyeket, ahol felkínáljuk majd a csalihalakat. Két botunkkal a legtávolabbi, legelrejtetteb zugokban szándékoztunk horgászni, mintegy 170 méterre, a harmadik botunknak a 70-80 méterre lévő úszó sziget mellett találtunk helyet, míg a negyedik bottal a nyíltvízen felfedezett gödröket szándékoztuk vallatni. A vízmélység 140 – 160 centi között alakult. Alig végeztünk a csalizással, a szerelékek bejuttatásával, máris jött az üzenet a versenyre létrehozott közösségi csoportban, hogy megfogták az első harcsát, elől, a mélyebb részén. Rögtön egy 41 kilós példánnyal kezdtek, amire alig egy órával később barátaink válaszoltak egy 45 kilóssal, amit Csilla fárasztott ki, miközben József épp látogatóban volt nálunk. Ők is a tó első feléhez voltak közelebb, így amire barátunk visszaért, már a parton pihent a harcsa. Kora délutánra eleredt az eső, ami tovább fokozta a harcsák kapókedvét. Szintén a tó első felében jött a következő bajszos, ami 87 kilósnak bizonyult. Mondanom sem kell, hogy rögtön elszálltak abbéli reményeink, hogy a verseny legnagyobb haláért harcba szálljunk, hisz a 90 kilós kategória nem túl gyakori méret. Kezdett egyre inkább az az érzés hatalmába keríteni, hogy a kisvízen csak sereghajtók leszünk, hisz elől igen szép halakkal indítottak. Az est beköszöntével újabb híreket kaptunk. A közelünkben az egyik csapat egy 51 kilós példányt mérlegelt, illetve a legnagyobb halat fogó csapat, most egy 53 kilóssal növelte az előnyét.
Lassan nálunk is életre kelt a víz. Első halnak egy 28 kilós bajszos jelentkezett, majd az éjszaka folyamán egy 8 és egy 12 kilósat is sikerült fognunk, majd hajnal fele még egy 31 kilós harcsa is megtisztelt. Néhol még fogtak pár kisebb harcsát, de csak az 5 kiló feletti példányok számítottak pontozható halnak, így kevesen mérlegeltek. Hajnalra nekünk 79 kilónyi harcsánk volt, így a második helyen találtuk magunkat, ami némileg megnyugtatott. Mivel a megfogott halak mellet sok kicsi harcsa, illetve süllő is megcibálta a csalihalainkat, ezért nem volt idő pihenni, cseréltük a lelopott, megölt csalikat. Hajnalra rendesen elfáradtunk, el is szundítottunk a pirkadatban. Mikor felébredtem, már világos volt. Társam lehangoltan szürcsölgette a kávéját. Nemsokára az okát is megtudtam. Lecsúsztunk a negyedik helyre, ugyanis, akik a verseny első 41 kilós harcsáját fogták, a pirkadatban egy 75 kilósat még elcsíptek, amit József és Csilla egy 77 kilóssal fejelt meg. Amennyit mi összefogtunk 4 halból, azt egyetlen hallal elrendezték elől. Örvendtünk, hogy barátaink a második helyen vannak, de ha így folytatódik a verseny, és továbbra is elől a nagy halakat fogják, akkor esélyünk sem lesz a dobogón helyet találni. Mindeközben még az első helyen álló csapat egy 17 kilós példányt is begyűjtött reggel.
A második estének pihentebben vágtunk neki, és friss csalihalakkal. Napközben sikerült fognom pár igen szép vörösszárnyú keszeget és dévért, így a karászok helyett ők kerültek horogra. Az első kapásra nem vártunk sokat, de sajnos a sziget alá ment a harcsa, és ott elszabadult a horogról. Miközben ezt a halat próbáltuk a csónakkal kiszabadítani, elsült még egy botunk. Gyorsan visszamotoroztunk a partra, majd elkezdtem fárasztani, de ez a harcsa is akadót talált, de sikerült lebogozni. A küzdelemhez képest csupán 18 kilós volt. Hajnalig volt még két kapásunk, amiből egy 6 kilós példányt tudtunk hitelesíteni, a másik -ami elég jó halnak bizonyult- sajnos elment a rossz akadás miatt. Továbbra is maradtunk a negyedik helyen, de úgy, hogy az előttünk lévő 3 csapat egyetlen halat sem fogott. 13 kilóval voltunk lemaradva a harmadik helyről, ami nem tűnt behozhatatlannak, ha ismét sikerül pár mérhető halat fognunk, és persze az előttünk lévők továbbra is nulláznak.
A harmadik estétől nagy elvárásaink voltak, csalihalnak virgonc vörösszárnyú keszegeket tűztünk fel, és azok a lehető legjobb helyeken köröztek. Volt egy gyenge kapásunk a szürkületben, de biztos voltam benne, hogy süllő a tettes. A korábbi estéből tanulva -hogy míg bent vagyunk csónakkal a vízen, akkor jön a másik botra a kapás- egyedül mentem be, hogy leellenőrizzem a csalit, és szükség esetén cseréljem. Vittem egy adóvevőt magammal, aminek a párja kint maradt a társamnál, hogy tudjunk kommunikálni, ha valami történik. Csendben közelítettem meg a horgot, és mivel a felszín közelében volt, ezért jól láttam a lámpafényben, amint egy 3 kilós forma süllő szorongatja a csalihal fejét. Elzavartam, majd úgy döntöttem lecserélem a pórul járt vörösszárnyút. A csere gyorsan megtörtént, de mikor eltávolodtam, sajnos beakadt a zsinór a csónakba és eltéptem a szakadó zsinórt, amit kint a bot kapásként jelzett társamnak. Némi szentségelés közepette megfogtam az előkét, hogy visszakössem a bójához. A nagy hévben a társam elfelejtette, hogy ott az adóvevő nála, és odakiáltott nekem valamit, amit úgy értettem, hogy –Nagy? Mivel mindkét kezem foglalt volt, így nem a rádión válaszoltam, hanem visszakiáltottam, hogy –Nem, nem! Erre iszonyatos erővel bevágott, és kitépte az előkét a kezemből. Csak a szerencsének köszönhetően nem akadtak a kezembe a horgok. A partra érve kiderült, hogy én rosszul hallottam a kérdését a távolság miatt, ugyanis azt kiáltotta, hogy –Te vagy? Erre persze én válaszoltam is, hogy –Nem, nem!
Sajnos a megszokott kora esti kapásaink a süllő kapásától eltekintve elmaradtak, így egyre aggodalmasabban teltek az órák. A telefon minden pittyenésére összerezdültünk, hisz azt jelentette, hogy valamelyik csapat bejelentkezett egy-egy fogással, de szerencsénkre ezek a csapatok jóval mögöttünk voltak, és csupán 5-15 kiló közötti harcsákat fogtak. Éjjel 2 óra után érkezett az első halunk, ami kétséges volt, hogy meglesz-e a minimális 5 kiló, de mint kiderült pont annyi volt. Percekkel később fogtunk egy 10 kilós egyedet is. Hajnal 4 körül még sikerült akasztani egy jó harcsát, amit pár másodpercig nem tudtam megmozdítani, majd kipattant a horog. Így reggel vegyes érzésekkel néztük a sima víztükröt, hisz sikerült a harmadik helyre feljönni, mintegy 4 kilóval lemaradva a második helyen álló barátainktól, ugyanakkor az elszalasztott hallal már az első hely sem tűnt volna távolinak. Annyi szerencsénk volt, hogy a dobogós csapatok nem fogtak értékelhető halat, és mások is csak kicsiket.
A negyedik éjszakára betáraztunk ismét nagy vörösszárnyú keszegekből, és reménykedtünk, hogy ha így araszolva is, de sikerül közelebb kerülni az első helyhez. Valamivel este 9 óra után jött is az első kapás, ami csak alig megcibálta a bot spiccét. Tapasztalatból tudtuk, hogy kisharcsa a tettes. Bementem, hogy leellenőrizzem a horgot, és új csalit tegyek rá, ha szükséges. Vittem magammal az adóvevőt, és megbeszéltük a társammal, hogy csak azon kommunikálunk, és csak abban az esetben vág be, ha szólok, hogy kapás, így elkerülve az előző este történteket. Nagyon óvatosan közelítettem meg a bóját, lassan felhúztam az előkét, amin a csalihal még mozgott, azonban a két horog össze volt akadva. Megigazítottam a horgokat, majd visszaengedtem a megtépett keszeget és figyeltem, hogy mennyi élet maradt benne. Eltávolodtam a horogtól mintegy 2 méternyire, elővettem az adóvevőt, hogy megbeszéljem társammal a következő lépést. Mindezt persze anélkül, hogy bármi zajt csaptam volna, vagy billeget volna a csónak. Amint lenyomtam a gombot, hogy beleszóljak, azon nyomban alámerült az úszó és a bója is, ami egy pillanat múlva ismét a felszínre jött, azonban az úszó lent maradt. –Kapás, vágj be! –szóltam bele a rádióba. Mivel nagyon messze voltam a parttól nem láttam, hogy társam mit csinál, válasz sem érkezett, igy pár pillanatig azon járt az agyam, hogy vajon értette-e amit mondtam, de megkaptam a választ, amint egy nagy harcsatest szétnyomta a vizet. Fél percig még nem mozdítottam a csónakot, nehogy a motor propellerével elvágjam a közelemben forgolódó harcsa és a bot között feszülő zsinórt, majd mikor már eltávolodott kellően, akkor egy nagy kerülővel kisiettem a partra, hogy tudjak segíteni. Kemény harc zajlott az úszószigetek közelsége miatt. Az akadás szerencsére rendben volt. Az első lehetőségnél megragadtam a hal állát és a partra húztam a 65 kilónyi izmot, és ezzel át is vettük a vezetést, mintegy 26 kilóval megelőzve az első helyen álló csapatot. Nem voltunk elszállva az előnyünktől, mert egy jobb hallal könnyedén visszaszerezhették azt. Talán egy óra telt el a fogástól, mikor jelzett a telefon és bekövetkezett, amitől tartottunk. A második helyen lévő csapat egy 45 kilós harcsát mért, így 19 kiló hátránnyal ismét a másodikok lettünk. Az elkeseredést fokozta, hogy volt egy kapásunk, aminek bevágtam, de nem akadt, pedig szépen húzta a botot. Teltek az órák, éjfél jócskán mögöttünk volt már, mire újabb kapást jelzett az egyik bot. A széken hanyatt dőlve mondtam társamnak, hogy vágjon be, nekem elment a kedvem a korábbi luft miatt. Szerencsére ez a bevágás ült. Sikerült 5-6 métert elhúzza Béla a halat a szigetek között. A kemény terep miatt a fék a böhöm nagy orsón szinte csontra volt húzva, így az nem engedett, a 0,70-es zsinór is bírta a harcot, azonban a harcsa elindult visszafele, aminek következtében barátom majd orra esett, és a következő pillanatban már lépegetett is a víz felé. Gyorsan megragadtam társamat, nehogy belebukjon a vízbe. Sajnos elérte a harcsa az egyik szigetet és bebújt alá. Társam húzta a botot, de csak halott súly volt rajta. Átadta nekem, hogy próbáljak rá én is, és közben indult a csónakért, közben sikerült kitépnem a zsinórt a gyökerek közül, így nem kellett csónakba szállni. Derekasan húztuk egymást, majd mikor a parthoz ért visszaadtam társamnak a botot, kesztyűt húztam, és amint fogást találtam az állán a partra vonszoltam. Az ereje és az agresszív védekezése alapján nagyobbra saccoltuk, mint a korábban fogott példányt, azonban hosszra teljesen megegyeztek, 210 centi volt ez is. A mérlegelésnél kiderül, hogy nem nagyobb, hanem 2 kilóval kevesebb, azaz 63 kiló. Az örömünk határtalan volt így is, de nem volt idő ünnepelni. Még a bírói lapon alá sem volt írva a fogás, máris újabb kapásunk volt. Bevágtam. Ez kivételesen akadt. Miután elhúztam a sziget mellől, átadtam a botot társamnak, én meg készültem a kiemelésre. A nagyok után kifejezetten kicsinek tűnt a 15 kilós harcsa, de örvendtünk azért neki is. Ismét az első helyre ugrottunk, immár 59 kiló előnnyel. Reménykedtünk benne, hogy meg tudjuk tartani a pozícióinkat, és utolsó este még pár kilót begyűjtünk. Örömünket beárnyékolta, hogy barátaink reggelre lecsúsztak a dobogóról, megelőzték őket pár kilóval.
Az utolsó estére jelentősen felerősödött a légmozgás és a szélirány megváltozott, ezzel elindultak a szigetek, és 3 botunkat el kellet mozdítanunk az addig eredményes helyekről. Talán ennek is betudható, hogy az éjszaka folyamán egyetlen kapásunk sem volt. Szerencsénkre a második helyen lévő csapat sem fogott semmit. Jókedvünket fokozta, hogy hajnalban barátaink a negyedik helyről felléptek a dobogóra egy 17 kilós bajszosnak köszönhetően. A verseny lefújásáig már nem történt újabb halfogás egy csapatnál sem, így megmaradt a hajnalban kialakult rangsor. A mérlegünk 11 harcsa, 261 kiló összsúlyban, ezzel a dobogó legtetejére állhattunk. A második helyen 202 kilóval, 4 hallal zárt az a csapat, akik a verseny legnagyobb halát is fogták. Barátaink, Csilla és József 3 hallal és 139 kilóval a harmadik helyen végeztek. Egyhamar nem fog feledésbe merülni számunkra a 2019-es Harcsamánia.
